Chris és öccse Liam különösen jó viszonyt ápolnak egymással. A testvérpárközti hét év korkülönbség ellenére kevés sztártestvérpár van, akik olyan harmóniában vannak mint a Hemsworth fiúk. Liam szintén színész és már számos sikerfilmben láthattuk már. A leghíresebb szereplését az Éhezők Viadala hozta számára, de láthattad már az Utolsó Dalban is exkedvese Miley Cyrus oldalán és a Feláldozhatók második részében is feltűnt.
Míg a világ előszeretettel méri össze a két srácot különböző adottságaik alapján (ki a szexibb, sikeresebb, híresebb..stb) addit ők ezzel cseppet sem foglalkozva pédaértékű sportszerűséggel, fölényharcok nélkül állnak ki egymásért, mint egy igazi család. Chris és Liam is számos megjelenésen láthatók együtt és szívesen támogatják egymást egy-egy filmbemutatón is, ahova az egyik fivér gyakorta elkíséri a másikat.
Chris a pletykák szerint testvéri jótanácsokkal is ellátja öccsét. Benfentes információk szerint ugyanis gyakran megbeszélik a magánéleti kérdéseket. Így volt ez Miley Cyrus és Liam kapcsolatának végeztével is, mikor Chris abszolút támogatóan lépett fel terstvére pártján az eldurvult szakítás kapcsán.
|